A bútor történetét az egyes típusok kialakulása és formáinak változása határozta meg, amely párhuzamosan haladt a művelődés- és művészettörténet korszakaival. Az első egyiptomi bútorok (karosszék, láda, ágy nyaktámasztóval) a Kr. e. 2. évezred sírleleteiből kerültek elő. Használták az asztalt, de a szekrény még nem ismerték. A késői római császárkorban jelent meg először az ajtókkal, polcokkal felszerelt szekrény. A bizánci bútorművészet a görögöt és a rómait követte, de felvette a keleti jellegzetességeket.
A kora középkorból kevés bútor maradt fenn, ezek főleg egyházi, templomi bútorok, berendezések. A középkori bútorokat kezdetben tömör deszkákból, durván ácsolták és dísszé kiképzett vasalások tartották össze. A sima bútorfelületeket a romantika idején festéssel, a gótikában faragással is díszítették. Az itáliai reneszánsz új bútorfajtákat hozott létre: kabinetszekrény, okmányszekrény, könyvszekrény, ruhaszekrény, ékszerszekrény, fegyverszekrény. A 16. században Itáliából kiindulva Európa-szerte elterjedt az antik motívumokkal díszített bútorok használata. A 17. század végére a Hanza-városokban jelent meg a nagyméretű kétajtós szekrény, amely a polgári bútorzat jellegzetes darabja lett.